Szabadulás a bűntudat börtönéből

Az önvád súlyos: elhanyagoljuk a családot és a barátokat, félvállról vesszük a munkát, csokival diétázunk és opera helyett szappanoperával kapcsolódunk ki. Kíméletlenül ítélkezünk magunk felett – ám a felmentést is csak mi adhatjuk meg magunknak.

Három perc, de inkább csak két és fél. Eddig tart a kora nyári reggel öröme. Az a könnyed, felszabadult érzés, amikor egyetlen szabad délelőtt boldog örökkévalóságnak tűnik, és nincs is más dolgunk, csak hogy az előttünk gőzölgő kávét lassan elkortyolgassuk. De egy kezdetben finom, majd egyre erősödő szúrás figyelmeztet, hogy nem kellene itt ücsörögnünk. Sőt, tulajdonképpen ezer más helyen kellene lennünk, és nyolckarú Sívaként zsonglőrködnünk a gyerekekkel, a házimunkával és a határidős munkákkal. Arra pedig már nem is emlékszünk, mikor áldoztunk három órát csak magunkra. De aki nem tudja beosztani az idejét és az erejét, az meg sem érdemli.- Ugye, milyen kegyetlen? 

Egy brit felmérés szerint a nők 96 százaléka érez bűntudatot minden egyes nap, 45 százalék egy nap akár négyszer, 43 százalék pedig éjszaka nem alszik miatta. Bűntudattal kezdődik a nap és azzal végződik. Az életünk szinte folytonos meaculpázássá változik. Túl sokat dolgozunk vagy éppen túl keveset? A barátaink, szüleink és a párunk között ingázunk, de senkire sem jut elég időnk, hol diétázunk, hol elengedjük magunkat, csak hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és mégsem sikerül. Vagy egyszerűen csak annyi a bűnünk, hogy túl sokat aludtunk, netán mogorván válaszoltunk a kedvelt munkatársunknak – semmi nem elég banális ahhoz, hogy ne érezzük azt, hogy „ezt nem kellett volna”, vagy „nem így kellett volna”. A bűntudat arra emlékeztet, hogy milyen messze vagyunk attól a képtől, amelyet magunkról, mint tökéletes nőről, férfiról, szülőről, partnerről alkottunk. Csak azt feledteti el velünk, hogy így is jók vagyunk. 

A testünk miatt például szinte állandó bűntudat gyötör minket – és nemcsak a fürdőruhaszezonban-, mert nem magunkat látjuk a tükörben, hanem húszéves önmagunkat vagy a fotómodellt, akivé válni szeretnénk. A rendszeres sport és az egészséges táplálkozás kétségkívül ajánlatos, de Varga Gabriella pszichológus arra emlékeztet, hogy a reggel szorongva elrágcsált puffasztott rizsszelet károsabb, mint a stresszmentesen élvezett vajaskenyér, még ha a kalóriák száma nagyobb is. Hozzáteszi: „aki önmagával jóban van, annak a csoki is belefér”. Akár rögtön a vajaskenyér után. 

Amit a szívünk diktál

A kettes számú bűntudatgenerátor a karrier és a család. Sok nő azt érzi, hogy rosszul jár, bármit is választ: ha munkába áll, önzőnek tartják, ha otthon marad, nem elég ambíciózusnak. És mit tegyen az a nagymama, aki ahol tud, segít – főz, vasal és vigyáz a gyerekekre -, de bármennyire imádja is családját, olykor mégis azt érzi, hogy inkább pihenni szeretne, vagy a játszótér helyett a férjével menne el valahová kettesben? Sokan nem is mernek erről beszélni. 

„A nőknek legtöbbször akkor támad bűntudata, amikor úgy érzik, nem teljesítenek jól valamelyik szerepükben- feleségként, anyaként, gyermekként, barátként –magyarázza a pszichológus. Arra gondolnak, hogy a legfontosabb, hogy jók legyenek, hogy másokat előtérbe helyezni, vágyaikat, igényeiket a sajátjaik elé állítani már-már magától értetődő kötelességük. Ha valaki önmagát teszi az első helyre, rögtön úgy érzi, helytelenül cselekszik, hogy ő rossz. Azt kell belátni, hogy ha én jól vagyok, az a körülöttem élőknek is jó lesz.”

A szakember szerint tegyük fel a kérdést: mi az, amit valójában mi akarunk? Vállalva a felelősséget önmagunkért, időbeosztásunkért, feladatainkért szabad akaratból hozzunk döntést, nem azért, mert azt hisszük, másoknak kell megfelelnünk. Elvárásokat csak mi állíthatunk, ráadásul önmagunkat másokért feladni érzelmileg, fizikailag is kimerítő lehet, holott a törődéshez, figyelemhez éppen, hogy testi-lelki erő kell.

Persze ha nemet mondunk, csalódást okozhatunk azoknak, akiknek többé nem járunk a kedvében. De megkérdeztük valaha is őket, hogy igazából mit szeretnének, vagy csak mi képzeltük el, hogy akarnak tőlünk valamit? „A bűntudatot a tévesen felmért egyéni felelősség mellett a hallgatás táplálja”- állítja Varga Gabriella. Ritkán ülünk le, hogy békésen, személyeskedés nélkül megbeszéljük, mit, hogyan lehetne jobban csinálni. Az egyenes, őszinte beszélgetések helyett kerülőutakon járva, mellékesen elejtett megjegyzésekből találgatunk, egyedül próbálkozunk a helyzetek megoldásával, és a bűntudattal is magunkra maradunk.

Negatívból pozitív

A bűntudattal úgy vagyunk egyedül, hogy nem vagyunk egyedül. Merthogy a nők többsége nemcsak saját kapcsolataiért érzi magát felelősnek, hanem azok boldogságáért is, akik a környezetükben élnek. A bűntudat ugyanis gyakran egy eltúlzott reakció olyan szituációban, amelyről nem dönthetünk, amely fölött nincs kontrollunk, amelyet nincs hatalmunkban megváltoztatni. Egy lépést hátralépve viszont látszik, mennyiben múlt rajtunk az esetleges kudarc. S tulajdonképpen megkönnyebbülés az a tudat, hogy lehetetlen mindent kézben tartani. Ha tökéletesnek lenni képtelenség, miért kellene nekünk azzá válni?

Persze elkerülhetetlen, hogy alkalmanként úgy érezzük, hogy amit tettünk, lehetett volna jobban is. „A veszélyes az, ha általánosítunk, hogy semmi sem sikerül és nem is fog, mert nem vagyok elég jó, csak vesztes lehetek – emlékeztet a pszichológus. – Akár tudat alatt, de ez lesz életem lemeze. Amíg mi nem hisszük, addig nem történik változás.” A bűntudat jelzi, hogy érzékenyek vagyunk környezetünk rezdüléseire, s bár nyomasztó, pozitívuma is van. „Elengedhetetlen az együttéléshez és az önismeret fejlődéséhez. Bocsánatkérésre sarkallhat, és hogy ne kövessük el egy hibát mégegyszer. Megmutatja a gyenge pontjainkat, s ha nem tanuljuk meg a leckét, újra és újra visszaköszön, míg meg nem találjuk a megoldást. Mielőtt valamit teszünk, ha csak egy pillanatra is bevillan, hogy másképp is lehetne csinálni, csináljuk úgy”- tanácsolja Varga Gabriella. Miért is ne? Így később legalább nem lesz bűntudatunk, hogy meg sem próbáltuk.

KERETES

A bűntudat kialakulása nem az elkövetett, vagy elkövetni vélt problémás cselekedettől függ, sokkal inkább a nemtől és az életkortól – állapították meg a Baszk Egyetem kutatói. Állításuk szerint a nők hamarabb bűnösnek érzik magukat, mint a férfiak, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a nőknél nagyobb hangsúlyt kap a különösen fejlett empátiás készség fejlesztése. A férfiak között – különösen fiatalabb korukban – ritkábban tapasztalható a vétkesség érzése, s majd csak 40-es, 50-es éveikben közelítik meg a 25 és 33 év közötti nők szintjét.